A magyar táborok helyzete Lengyelországban – A To My Kibice körkérdése

A To My Kibice lengyel szurkolói magazin januári száma körkérdést intézett néhány bennfentes lengyel szurkolóhoz: hogyan látják az elmúlt évek lengyel-magyar szurkolói kapcsolatait. A fő kérdéskör, amit a négyoldalas összeállítás körbe kívánt járni, hogy hogyan viszonyul a lengyel szurkolói társadalom a Lengyelországba vendégségbe látogató magyar szurkolói csoportokról. A megkérdezett ultrák és huligánok szinte egyöntetűen azt nyilatkozták, hogy ha a magyarok magyar zászló alatt, magyar vonatkozású mérkőzésre érkeznek hozzájuk, akkor minden további nélkül érvényes a lengyel barátság. Ugyanakkor, ha egy átlagos hétvégi meccsnapon, valamelyik csapat híveként vagy egy konkrét lengyel tábor szövetségeseként érkeznének Lengyelországba magyar csoportok, akkor ott más logika, a szurkolói mozgalom logikája fog érvényesülni.  

A cikken érezni, hogy igazából két nem túl régi eset szolgáltatta a téma alapját. Az egyik a Vidi-Ruch találkozás még 2015-ben, illetve egy tavalyi Raków Częstochowa-GKS Bełchatów meccs, melyen a hazaiak behúztak egy magyar zászlót a bełchatówiak magyar barátaitól, a diósgyőriektől. A két konkrét esettől elvonatkoztatva, de a hasonló szituációkra reflektáltak ugyanis a megkérdezettek.

Bár a cikk sok újdonságot nem tartalmaz; ezeket a dolgokat nagyjából tudták eddig is mindazok, akik szoktak járni lengyelbe valamelyik magyar tábor képviseletében. Mégis, így egyöntetűen és összefoglalva ezt talán soha sem írta még le senki. Mindenképpen jó, hogy megszületett ez a cikk, mert sok mindent helyretesz és sok téves képzetet eloszlat.

(Érdemes megjegyezni, hogy a TMK cikkében egy keretben felsorolják a magyar-lengyel baráti kapcsolatokat. Az ott megjelentekkel ellentétben a Kispest és a Polonia között nincs – és nem is volt soha – hivatalos baráti viszony, mivel a kispesti Kanyar úgy döntött, hogy minden lengyel szurkolóhoz pozitívan viszonyul, és nem köt egyetlen táborral sem külön barátságot közülük.)

Íme a teljes cikk magyarul:

„Lengyel-magyar két jó barát” – ősrégi mondás, melyet jó pár éve mindkét ország szurkolói gyakran hangoztatnak. Az általános szimpátia mindkét oldalon erős lábakon áll és az évek során tucatnyi magyar és lengyel tábor között köttetett szövetség vagy barátság. Ezért is érdemes feltenni a kérdést: vajon a magyar szurkolókat meg lehet-e vagy egyáltalán meg szabad-e támadni, ha hozzánk látogatnak? Nem vitás, hogy a lengyel szurkolói mozgalom sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a huliganizmusra, mint a magyar és az is köztudott, hogy nálunk egy idegenbeli meccsre utazva senki sincs biztonságban. Ugyanakkor az is egyfajta tapasztalat, hogy a magyar szurkolók általánosságban minket mint „lengyeleket” kedvelnek elsősorban, és nem feltétlenül csak azokra a táborokra tekintenek szimpátiával, mint akikhez konkrét barátság fűzi őket. Arról nem is beszélve, hogy soha meg sem fordult még a fejükben, hogy bármilyen lengyel brigádra rátámadjanak. Éppen ezért fontos – elsősorban saját magunknak – feltenni a kérdést: hogyan kezeljük a magyar kollégákat, amikor hozzánk látogatnak? És mi a helyzet a zászlóikkal, amiket magukkal hoznak? Körkérdésünk a témában több tábor illetékeséhez.

Legia Varsó szurkoló: Hogy a lengyel huligánoknak fel kell-e készülniük a magyarokra? Hát hogyne kéne: jól behűtött vodkával! Lehet, hogy kisebbségben leszek a véleményemmel, de vállalom: ha nemzeti ügyről van szó, a mi kis hétköznapi háborúink csak másodrendűek lehetnek. Márpedig a magyarokkal való szövetség, barátság, szimpátia – nevezzük bárminek – nemzeti ügy, ez nem is kérdés. És ez egy üdítő kivétel a mai világban, hogy ebben mindkét ország mindkét társadalma egyhangúan egyetért. Kezet emelni egy magyarra, csak azért, mert az egy másik csapat meccsére megy éppen, azt én abszurdnak, sőt tovább megyek, szégyennek tartom. Különösen a mi közegünk számára, mely éppen a történelmi örökségeink és nemzeti hagyományaink hirdetésében hétről hétre vizsgázik jelesre. Kifejezetten örülök, hogy a lengyel-magyar kapcsolatok egyre szélesebbek és nem csak a mi kis zárt szubkultúránkat gyarapítja folyamatosan, hanem hasonló tendencia figyelhető meg a politika, a kultúra, az oktatás és általában az egész társadalom terén. Éppen ezért úgy gondolom, hogy minden magyart, aki Lengyelországba érkezik, elsősorban magyarként kell kezelnünk és csak másodsorban egy másik csapat szurkolójaként.

A két nép közeledése egymáshoz az elmúlt évtizedben azt is jelentette, hogy megszaporodtak a szurkolói barátságok is. Itt egy kis kitérést tennék saját magunk felé: talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy az egyik legelső lengyel-magyar szurkolói kapcsolat a Legia és az Újpest közti jó viszony volt. Én ennek az egyik kezdeményezője voltam a táborban, ott voltam a kezdeteknél is. Az újpestiek 2004 óta járnak rendszeresen Varsóba, 2007-ben jelen voltak a nagyhírű nemzetközi focitornánkon is, ahol a kölcsönös jóviszony hosszú időre megalapozódott. Manapság a látogatások ide is és oda is kölcsönösek és rendszeresek – van olyan újpesti, aki több mint 100-szor (!) járt már nálunk Varsóban meccsen. Ugyanakkor a mai napig nem lett formalizálva és hivatalos keretbe foglalva a két tábor közti viszony. Érdemes megjegyezni, hogy a későbbi Újpest-Pogoń Szczecin, Újpest-Swit Nowy Dwór és egy rövid ideig az Újpest-BKS Bielsko jó viszony is mind a Legia közvetítésével zajlott.

Pogoń Szczecin – Újpest (2014 augusztusa)

Raków Częstochowa szurkoló: A magyar szurkolói csoportok – a „fő szabály” szerint – nem támadnak semmilyen lengyel táborra, még akkor sem, hogy ha az egy olyan tábor, mely egy otthoni riválisuknak a jóbarátja. Más a helyzet akkor, amikor mi vagyunk vendégségben náluk. Akkor mintha a tábor meghosszabbított keze lennénk és megyünk velük, lesz ami lesz – legalábbis elméletben. Márpedig ha ez így van, akkor ez fordítva is így kell legyen. Ha a magyarok velünk jönnek egy túrára akkor ők is felveszik a lengyel szokásokat és élik át velünk ugyanazt, amit mi.

A magyaroknak ugyanakkor meg kell érteniük, hogy a nemzeteink barátsága egy dolog, a szurkolótáborok közti barátságok viszont egy másik. Ha a magyar válogatott – bármilyen sportágban – Lengyelországban játszik, teljesen természetes, hogy nagy a barátság és megyünk együtt szurkolni. De az átlagos lengyel hétvégék esetében más a helyzet. Ha választasz magadnak egy lengyel tábort barátnak, akkor kiválasztottad magadnak az ő ellenségeit is – ilyen egyszerű. Nálunk az a természetes, hogy minket egységesen kezelnek az ellenfeleink és nincs jelentősége, hogy esetleg a másik féltől ki honnan érkezik. A magyaroknak igazából nincs is más dolguk, mint ezeket a szokásainkat megérteni, ez a lengyel valóság, de egyúttal azt azért hozzátenném, hogy nem tartanám túl szerencsésnek, ha az lenne prioritás esetleg más lengyel táboroknak, hogy célzottan magyarokra vadásszanak.

Sokan azért szeretünk Magyarországra járni, mert az ottani meccseken kevesebb a szigor és valahogy lazább az egész minden, ami a futballt körülveszi. Ugyanakkor a magyarok meg pont azért szeretnek lengyel meccsekre jönni, mert itt majdnem biztos, hogy történni fog valami izgalmas. Ez igaz is, és éppen ezért kell tudniuk, hogy „minden botnak két vége van” („az éremnek két oldala van” – a szerk.): az izgalmak sűrűjébe ők is bármikor belekeveredhetnek.

Raków Częstochowa – Videoton

Egy szurkoló Varsó mellől, Mazowsze vajdaságból: Én ezidáig két olyan összecsapásról tudok, ahol lengyel és magyar szurkolók összecsaptak egymással. Az egyik Budapesten volt, amikor újpestiek és fradisták találkoztak egymással és a lilák oldalán voltak szczeciniek, akik részt vettek az ütközetben (6-8 fiatal szczecini valóban volt az újpestiek közt, a meccsre érkező fő Pogoń-brigád viszont nem volt jelen – a szerk.) A másik pedig a lengyel autópályán történt, amikor a Videoton szurkolói Poznańba utaztak és összecsaptak a Ruch Chorzów huligánjaival. Az első esetben a fradisták egy közleményben elítélték azt, hogy más magyar táborok lengyel segítséggel akarnak érvényesülni, illetve azt is, hogy – az általuk is nagyra becsült – lengyelek szükségtelenül részt vegyenek a magyarok ügyeibe. A második esetben viszont a vidisek szó nélkül elfogadták a lengyel szabályokat. De mégis mi a teendő, ha egy lengyel brigád utazik valahova idegenbe és spontán összetalálkozik egy ellenséggel, akikkel magyarok is vannak. Szerintem semmi. Senki nem fog útlevelet lobogtatni vagy ellenőrizni, szerintem ilyenkor a legjobb, ha egyből a lényegre térnek a felek. Minden más esetben viszont szerintem el kell kerülni a konfrontációt magyarok és lengyelek közt és – fennkölten fogalmazva – egy felsőbb értéknek alárendelni magunkat, mely jelen esetben a magyar-lengyel barátság. Inkább igyekezzünk példát venni a magyarokról abban a tekintetben, hogy ők mindenáron képesek felülemelkedni a klubhovatartozáson, ha össznemzeti ügyről van szó (erről magam is személyesen győződhettem meg, miután kétszer is voltam velük Bukarestben a válogatott meccsükön).

Legia Warszawa – Újpest

Pogoń Lebork szurkoló: Szerintem csak idő kérdése, hogy a lengyel szurkolói mozgalomban zajló hagyományos ellenségeskedés egyszer – közvetve vagy közvetlenül – érinteni fogja majd a lengyel-magyar barátságot. Ha magyar és lengyel brigádok „barát” és „szövetséges” címszó alatt vannak jóban egymással, akkor ezzel magukra kötelező érvényűnek fogadták el a másik ország íratlan szabályait – annak is a radikálisabb, lengyel változatát. Ha pedig nálunk háború van a meccseken és az utakon, akkor azt. Ha egy magyar tábor elfogadja az egyik tábor baráti kezét, akkor ezzel automatikusan elfogadja annak a tábornak az ellenségeit is. És ez különösen abszurd helyzetekhez is vezethet, például lengyel-lengyel vagy magyar-magyar viszonylatban, csak éppen külföldön. Mi van például akkor, ha két lengyel tábor, mely egymást gyűlöli, találkoznak egymással… a baráti Magyarországon? Akkor a magyar vendéglátók mit fognak csinálni? Kinek az oldalára állnak? (…)

„Tifosifoto” – a To My Kibice fotóriportere: Úgy gondolom ezt a kérdést, nem is magyar-lengyel viszonylatban, hanem szélesebb értelemben, lengyel-külföldi viszonylatban érdemes vizsgálni. Mert mit is kéne gondoljunk arról a tényről, hogy pl. a Destroyersnek (a Widzew huligán brigádja – a szerk.) nincs is magyar barátja, de orosz meg igen. Amíg az oroszok az összes lengyel szurkoló számára ellenségek, addig a Destroyersnek… barátok. Hát mindegy, ők tudják. Vagy ugyanez a helyzet azokkal a lengyel táborokkal, akiknek német barátaik vannak. Róluk mit gondoljunk? Én csak arra akarok rávilágítani, hogy egy csomó kőbe vésett szabály a szurkolói mozgalomban rendszeresen megbukik akkor, amikor szembe találkozik a valósággal. Vegyük már észre, hogy nincsenek is szabályok. Vagy ha vannak, akkor egy adott helyzetben rögtön felülíródnak. A „lengyel-magyar két jó barát” jelszó egy történelmi eredetű fogalom, de nem a szurkolói mozgalomból származik. Egy dolog a történelem, másik dolog a mi szurkolói világunk. A külföldi és nemzetközi kapcsolatokat ugyanazon a mérlegen kell megmérnünk, mint a hazai viszonyainkat. Vajon a Torcida (a Górnik Zabrze brigádja – a szerk.) békén hagyta a fehérorosz BATÉ-t, amikor azok vendégségben voltak Gliwicében és belecsöppentek egy támadásba? Egy fenét, kegyetlenül lecsaptak rájuk is. És éppen ezért számomra teljesen elképzelhetetlen lenne az a helyzet, amikor egy lengyel tábor megtámad egy másik lengyel tábort, de azokkal vannak magyarok is – és nem történik semmi. Vagy kéne végezni valamilyen fajta szelekciót? Ki magyar, ki nem az? Ki álljon félre, ki az aki kaphat? Szóval, ha egy lengyel brigád magyar táborral barátkozik és nem mondja el nekik, hogy lengyel-magyar barátság ide vagy oda, de ez végsősoron Lengyelország és itt a lengyel játékszabályok vannak, akkor saját barátait hozza kellemetlen és nemkívánt helyzetbe, meg az isteni gondviselésre. Senki sem fogja „kenyérrel és sóval” fogadni őket, csak azért mert magyarok – ez a helyzet.

GKS Belchatów – DVTK

Egy szurkoló Podkarpacie (Kárpátaljai) vajdaságból: A magyar és a lengyel szurkolói mozgalom nagyon nagy mértékben különbözik egymástól, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy két külön világ a kettő. Emiatt egy kicsit bonyolult is a téma, amit érintünk. Azt minden magyarnak tudnia kell, hogy ha hazánkba érkezik és elkötelezi magát az egyik barátja felé, akkor az automatikusan azt is jelenti, hogy más táboroknak meg az ellenségévé válik; pláne ha olyan klubot választanak, ahol városi vagy regionális derbi van. Úgy vélem, hogy ha ilyen találkozásra kerülne sor (legyen az tervezett vagy véletlen), akkor a magyaroknak az a dolguk, hogy felálljanak és megmutassák mit tudnak. Ami a sálakat és a zászlókat illeti: nemzeti színű dolgokat nem szabad elvenni senkitől. Ha esetleg túl gyorsan történnének az események és nincs idő a tételes ellenőrzésre mi a nemzeti és mi nem az, akkor azokat később vissza kell adni. Most egyébként leginkább a véletlen találkozások eseteire próbáltam fókuszálni, mivel úgy gondolom, hogy eltervezett vagy előre lebeszélt találkozásoknak az esélye nem sok – persze nem zárom ki ezt sem.

Wisłoka Dębica – Szeged

ŁKS Łódź szurkoló: Nehéz kérdés. A „lengyel-magyar két jó barát” jelszó számunkra sem ismeretlen, ugyanakkor nekünk nincsen egy konkrét magyar szövetségesünk. De például Bukarestben a román-lengyelen vagy a legutóbbi Függetlenség Menetén a mi brigádunk kezdte el a magyarok üdvözlését. Mivel nincs olyan magyar tábor, akikkel mi jóban vagy rosszban lennénk, ezért szerintem a mi részünkről nem is történne semmi, ha netán véletlenül egy túra során összetalálkoznánk egy magyar társasággal. Persze csak ha egyedül lennének, nem pedig valamelyik lengyel ellenségünkkel. De ez is csak feltételezés vagy inkább jóslat, a valóságban bármi elképzelhető. Mert például… ha valamelyik magyar tábor a Wisla-Ruch-Widzew-Elana koalícióból lenne jóban valakivel, lehet átgondolnánk a fenti állítást. Mindenki számára világos, hogy milyenek a viszonyok a lengyel mozgalomban; ezeket a viszonyokat a magyaroknak is ismerniük kell, ha ide utaznak. És szerintem a többségük ezzel a dologgal tisztában is van, ha mást nem akkor az ominózus Ruch-Vidi találkozás után. A fehérváriaknak különösebb problémájuk nem volt az esettel, utána nem reklamáltak. A nemzeteink közötti kölcsönös és széles szimpátia ellenére a klubok szintjén lévő helyzet olyan amilyen. Ezen erővel nem is nagyon lehet változtatni. Annyi csak a lényeg, hogy ha lesznek is ilyen nemkívánt találkozások a jövőben, akkor azok becsületes küzdelmek legyenek.

Odra Opole – Sopron

„Sektor”: Barátság ide, barátság oda, én nem nagyon ragoznám túl ezt a kérdést: a mi országunk, a mi mozgalmunk, a mi szabályaink. Miért ne lehetne összecsapni rivális csapatunk magyar barátjával, ha egyszer már mi lengyelek is egymást vadásszuk megint a válogatott meccseken?

Esetleg ha meg szeretnénk támadni egy ellenségünket, akkor gondolnunk kéne arra, hogy vajon vannak e velük magyarok? Vagy pedig illedelmesen meg kellene kérnünk a magyarokat, hogy maradjanak ki a balhéból? Ugyan már… Az, hogy a magyar huligánmozgalom nem olyan erős, mint a miénk, ebből következik bármi is? Én szerintem a magyarok is vannak olyan tökösek, hogy ha ilyen helyzetbe kerülnek, akkor inkább váll-vállvetve odaállnak és inkább kikapnak, minthogy a nemzeti immunitás kártyáját lobogtatnák vagy elbújnának a lengyel barátaik háta mögé. De nem is kell, hogy legyen itt bármiféle szabályozás. Tökös és bevállalós szurkolókat, ha felkérik táncolni, akkor ott megmutathatják a tudásukat. A magyarok pedig tudnak boxolni, láttunk már tőlük jó dolgokat. Majd az idő eldönti merre tovább, mindenesetre amíg nem lesz ilyen eset, addig nem is tudjuk meg mi történne, ha…

És még egy dolog: ha valaki szerez egy magyar zászlót vagy nemzeti színű transzparenst, azt azért ne rakja már ki senki fejjel lefelé. Klubdrapit nyugodtan, de nemzeti színűt semmi esetre se.

Szerencsére egyébként az a tapasztalat az eddigi lengyel-magyar szurkolói kapcsolatokról, hogy azok a magyar táborok, akik Lengyelországba látogatnak, ők többé-kevésbé tisztában vannak, hogy mi újság nálunk és mik a szabályok a lelátón és az utakon.

Összefoglalás

A lengyel-magyar szurkolói barátság egyáltalán nem olyan régi, mint azt esetleg gondolnánk. Emlékezhetünk még a két válogatott találkozására a 2004-es EB selejtezőinek alkalmával – akkor még teljesen más volt a viszony. A 2003-as chorzówi meccsen a Sziléziai Stadionban és annak környékén teljesen semleges volt a hangulat – nem volt ellenséges se, de olyan nagy barátkozások sem fordultak elő. Mindkét oldal teljesen közömbös volt a másik iránt, a lengyel oldal épp a „házon belüli” ügyekkel volt elfoglalva ekkoriban. Egy évvel később Budapesten viszont még az is megtörtént, hogy a Népstadion felé vonuló újpestieket megtámadta az egyik lengyel koalíció (A 40-50 fős újpesti csoportot a Legia-Zagłębie-BKS több mint százfős serege – a szerk.) Magyar és lengyel szurkolói kapcsolatok ekkoriban még személyes szinten is elhanyagolhatók voltak: a lengyelek nem tudtak szinte semmit a magyar lelátói életről; a magyarok talán jobban érdeklődtek irántunk, mert őket mindig is jobban érdekelte mi van külföldön. Aztán pár évvel később kialakult egy-egy barátság a klubok közt: Odra Opole – Sopron, Újpest – Legia, Fradi – Bałtyk Gdynia. Az igazi nagy áttörés viszont már ebben az évtizedben született. Nem kis részben annak köszönhetően, hogy mindkét oldalról jelentős lett a nemzeti rendezvényeken, felvonulásokon, tüntetéseken való részvétel. Egyre több magyar szurkoló jött Varsóba a Függetlenség Menetére, vagy épp fordítva (a március 15-i, október 23-i – a szerk.) magyar nemzeti ünnepekre. Jöttek a közös transzparensek, kiírások – valóságos lavinát indítva el ezen a téren. Nemzeti ünnepek alkalmával sűrűn voltak olvashatók ilyen-olyan pozitív töltetű üzenetek, melyek a közösségi médiában pillanatok alatt elterjedtek és eljutottak mindenkihez. Mi, szurkolók gyakran látjuk a világot feketén-fehéren, sokszor csak „barát-ellenség” kategóriákban tudunk gondolkodni. Ebben a világban pedig – amikor egymásnak kívánunk jót, egymást éltetjük és ráadásul ehhez még a történelmi alapok is megvannak – akkor mégis mik lennénk mi a magyarokkal, ha nem a legjobb barátok?

Fradi – Bałtyk Gdynia

Mindehhez még hozzájön az is, hogy a magyarok számára nagyon vonzó volt hozzánk járni, abban az értelemben, hogy az egyik – ha nem a legjobb – lelátói élet van nálunk egész Európában. Jók, erősek és – ne szerénykedjünk – példák is vagyunk sokak számára. És épp itt van a kutya elásva. Hiszen a lengyel huliganizmus a maga szervezettségével és fegyelmezettségével mágnesként vonzotta hozzánk a magyar barátokat. Innen a sok barátság. De a barátom ellensége (vagy az ellenségem barátja) az én ellenségem is lett. Ez számunkra olyan evidencia, mint a kék ég és a zöld fű, amint azt a fentebb megszólalok szinte kivétel nélkül meg is említették. De ami nekünk ennyire egyértelmű, nem feltétlenül az a magyarok számára. Akik ennyire durván és ennyire gyakran nem vadásznak egymásra, és nem is ilyen kegyetlenek a riválisaikkal, mint amilyenek vagyunk mi. A magyar szurkolói csoportok többsége, akik jóban vannak lengyel táborokkal, ők jellemzően az egész lengyel nemzetre (benne a szurkolókkal) szimpátiával tekintenek, és alapvetően az a véleményük, hogy a lengyel brigádok maradjanak ki az ő hazai dolgaikból. Ez az ő sajátos értékelésük, hogy a riválisaikon ők nem lengyel segítséggel akarnak felülkerekedni. Ezért is értik meg talán kicsit nehezebben, hogy a Kárpátokat elhagyva ennek ellenére ők is célpontok lehetnek.

Magyar barátainkat tájékoztatni és hazai földön is tisztázni a helyzetet – ez volt ennek a cikknek az elsődleges célja. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a cikk eljut majd a Duna partjára és beindít majd ott is egy vitát.

Még egyszer összefoglalva: van az egyik oldalon egy általános, nemzetek közti történelmi barátság, mely sérthetetlen, és van egy szurkolói logika szerinti barátság – a kettőt pedig el kell választanunk egymástól, mert ez a lengyel szurkolói mozgalom logikája. Tisztelet mindkét nemzet lobogója előtt a mi közös kötelességünk, ezt aláásni egy percig sem volt szándéka senkinek. De hogy hogyan alakítjuk a lengyel-magyar barátságot a mi közegünkben, az az érintett felek hozzáállásától függ a jövőben.

Kapcsolódó cikkek az ultrashungary.com oldalon:

Szurkolói barátságok: Videoton – Raków Częstochowa

Szurkolói barátságok: Szeged – Wisłoka Dębia

Szurkolói barátságok: Győr – Unia Tarnów

Szurkolói barátságok: Sopron – Odra Opole

Szurkolói barátságok: DVTK – GKS Bełchatów

Lech Poznań, 2015

Be the first to comment on "A magyar táborok helyzete Lengyelországban – A To My Kibice körkérdése"

Leave a comment

Facebook