Kecskés Ákos a Termalicába igazolt. Jól tette?

Az utóbbi időben megfogyatkoztak a magyarok a lengyel bajnokságban, ám az elmúlt három napban két magyar játékos is Lengyelországba igazolt. Közülük az egyik Kecskés Ákos, aki talán sokak meglepetésére Niecieczába, az ezer fős kis faluba költözött. A Bruk-Bet Termalica Nieciecza azonban nem egy felcsúti konstrukció, hanem egy helyi vállalkozás által, piaci alapon felfuttatott klub. Bár a falu kicsi, de a stadiont szépen felújították és az elmúlt szezonban több mint háromezres átlagnézőszámot tudtak összehozni. Számunkra azonban az az érdekes, hogy megérte-e Kecskés Ákosnak a Termalicába igazolni.

Kecskés Ákos 1996-ban született, pályafutását a Tisza Volánban kezdte, ahonnan 2010-ben az olasz harmadosztályú Atalantához szerződött, de csupán annak utánpótláscsapataiban futballozott. 18 évesen ugyan profi szerződést kapott, de csak felkészülési mérkőzéseken léphetett pályára. 2015-ben került Újpestre, ahol két szezont töltött el kölcsönben. A magyar klubnál összesen 40 mérkőzésen (31 NB I-es, 9 Magyar Kupa) lépett pályára, gólt nem szerzett. Végig járta a korosztályos válogatottakat, tagja volt a 2015-ös U20-as VB-n a magyar válogatottnak, majd az U21-es együttesben a legutóbbi, Ausztria elleni felkészülési találkozón a csapatkapitányi karszalagot is viselhette.

Karrierje következő állomása Lengyelország, az Ekstraklasában szereplő Termalica. A niecieczai klub közleménye szerint hosszas tárgyalások után került pont ügyének végére: egy évre kölcsönvették az Atalantától, és opciós joggal végleg megvásárolhatják majd a magyar védőt a bergamói alakulattól. – írja a Nemzeti Sport.

Kecskés a Transfermarkt szerint leginkább középhátvédként vagy védekező középpályásként vethető be. Jelenleg 255 ezer angol fontra taksálják az árát, ezzel a klub negyedik legértékesebb játékosa lett.

A Termalica a nyáron elég komolyan igazolt. Megszerezte például a Legiával korábban kupát is nyert Ján Muchát. A 46-szoros szlovák válogatott kapus a Slovan Bratislavából tért vissza Lengyelországba. Minőségi igazolásnak tekinthető Łukasz Piątek megszerzése is. A középpályás a Lubinból érkezett Niecieczába. Piątek a 2015/2016-os szezonban kulcsszerepet játszott a Lubin bronzérmes helyezésében.
Érdemes azt is megjegyezeni, hogy Kecskés posztján, vagyis védekező középpályásként játszik a Termalica csapatkapitánya is, a bosnyák Vlastimir Jovanovic. Reméljük, hogy inkább együtt játszanak és nem riválisok lesznek, mert akkor a magyar játékosnak nagyon nehéz helyzete lesz. Emlékezzünk csak Litauszki Róbert szerencsétlen krakkói kalandjára, ahol szintén a csapat kapitányával kellett volna megküzdenie a helyéért. A helyzet azért is érdekes, mert a Termalica másik potenciális kapitánya, Mateusz Kupczak is védekező középpályás. Talán Kecskésre inkább védőként fognak számítani? Mert azt nehéz elképzelni, hogy három védekező középpályást neveznének egy-egy mérkőzésre.

De Kecskésnek középhátvédként is lesz riválisa. Az egyik a csapat legdrágább játékosa, az urkán Artem Putivtsev szintén ezen a poszton játszik. A másik pedig a Kecskéshez hasonlóan jobblábas fiatal lengyel tehetség, Przemysław Szarek. Azt tehát megállapíthatjuk, hogy akár középhátvédként, akár védekező középpályásként számítanak Kecskésre, nem lesz könnyű dolga. Kíváncsian várjuk, hogy szombaton a Jagiellonia elleni hazai meccsen bemutatkozik-e. Mi mindenesetre sok sikert kívánunk neki!

Be the first to comment on "Kecskés Ákos a Termalicába igazolt. Jól tette?"

Leave a comment

Facebook