Legia, Lechia vagy Lech? Ez most a kérdés, szerintünk…

Ki lesz a 2017-es bajnok Lengyelországban? Nem könnyű a kérdés, mert egyrészt elképesztően szoros a mezőny eleje, másrészt most igazán nagy csapatok pályáznak a dobogó minden fokára. A téli szezon, vagyis a 20. forduló után a Jagiellonia és a Lechia Gdańsk 39-39 ponttal állt az élen, őket követte a Legia, a Nieciecza és a Lech Poznań. Az első tavaszi fordulóban azonban a Lech simán verte a Niecieczát, a Lechia pedig a Jagielloniát, így hamar világossá váltak az erőviszonyok. A 21. forduló után az élmezőny a következőképpen néz ki: 1) Lechia, 2) Jagiellonia, 3) Legia, 4) Lech.

Ami igazán érdekes, hogy az elmúlt évek meglepetéscsapataival szemben, most ez a papírforma. Ez a négy csapat ér ma a legtöbbet a lengyel bajnokságban. A Transfermarkt legfrissebb adatai szerint a Legia játékosainak összeértéke 33,05 millió euró, és ezzel magasan kiemelkedik az egész bajnokságból. Őt követi a Lechia Gdańsk 14,7 milliós értékkel, majd jön a Lech Poznań 13,4 millióval, illetve a Jagiellonia 10,65 millióval.

Ha a klubok költségvetését nézzük, akkor a Legia magasan a leggazdagabb, a fővárosiakat követi a Lech és a Lechia, ha pedig a nézőszámok tekintetében végzünk összehasonlítást, akkor is ugyanez lesz a sorrend. Ebből következik, hogy nem lenne nagy meglepetés, ha a bajnokság végén a tabellán is ez lenne a sorrend.

Persze a pályán sok minden másképpen alakulhat, de azt aligha hisszük, hogy nem ez a három csapat áll majd a dobogón a bajnokság végén. Csupán a sorrend lehet kérdéses. A Jagielloniát éppen a mai játéka alapján nem tartjuk esélyesnek a végső győzelemre. A Lechia olyan simán ütötte ki a białystoki gárdát, mintha nem az élen, hanem a mezőny hátsó részében tanyáznának éppen.

És akkor maradjunk is a Lechiánál egy kicsit. Úgy látjuk, hogy jelenleg talán éppen a gdański gárda van a legjobban összerakva. Milos Krasic újra klasszis teljesítményt nyújt. Ismerjük őt a Juventusból és a CSZKA Moszkvából is, de sok idő kellett neki, míg újra magára talált. Tavaly még a keretből is kirakták, hogy most csapatkapitányként újra vezére legyen aktuális csapatának. A Lechia azonban nem csak Krasic. A kapuban ott áll Dusan Kuciak, aki évekig a Legia Warszawa hálóőre volt, háromszoros lengyel és egyszeres szlovák bajnok, valamint négyszeres lengyel kupagyőztes, sok nemzetközi tapasztalattal. A középpályán Sławomir Peszko is nagy rutinnal bír, a Lech Poznań színeiben bajnok volt, majd megfordult a Parmaban és az 1. FC Kölnben is, valamint ott van a 26 éves Rafał Wolski, aki kétszeres kupagyőztes volt a Legiával, majd játszott a Fiorentinában, a Bariban és Mechelenben is. A balszélen pedig a portugál Flavio Paixao, aki Wrocławból érkezett tavaly télen. Előttük a testvére, Marco Paixao a csatár. Ő is játszott a Wrocławban, majd a Sparta Prahában is. Jelenleg Marco 8, Flavio pedig 9 gólnál tart az idei szezonban!

Milos Krasic

Rajtuk kívül meg kell említeni még Jakub Wawrzyniakot, aki balhátvédként egyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes volt a Legiával, valamint Ariel Borysukot, aki hasonló eredményekkel büszkélkedhet szintén a Legia egykori játékosaként. Hozzájuk jött most a téliszünetben a holland Gino van Kessel, aki kétszeres szlovák bajnok és kupagyőztes.

Összességében tehát egy nagyon rutinos, külön-külön már komoly sikereket elért játékosok alkotják a Lechia csapatát.

A legnagyobb riválisuk természetesen a Legia Warszawa lehet. A bajnoki címvédő nagy tettet hajtott végre azzal, hogy bejutott a Bajnokok ligája csoportkörébe, és onnan a harmadik helyen továbbjutott az Európa-ligába! A jövő héten az Ajax lesz a varsóiak ellenfele az EL legjobb 32 csapata között. Ugyanakkor komoly veszteség is érte a csapatot. Elhagyta a Legiát Nikolics Nemanja, Aleksandar Prijovic, Bartosz Bereszyński és Michail Aleksandrov is. Cserébe érkezett Artur Jędrzejczyk, aki talán a téli átigazolási szezon legnagyobb dobása. A lengyel válogatott balhátvéde harmadszor tért vissza a Legiába! Nikolics helyére pedig megszerezték a cseh Tomas Necidet, aki kétszeres cseh és egyszeres orosz bajnokként, komoly igazolásnak számít. Kérdés persze, hogy meg tudja-e közelíteni Nikolics pazar teljesítményét.

Tomas Necid

A Legia középpályája is lassan összeállt. Guilherme, Kucharczyk és Radovic mellett alapemberré vált a nyáron érkezett Odjidja-Ofoe is. A belga-ghánai játékos nem csak a bajnokságban, hanem a BL-ben is megbízható és jó teljesítményt nyújtott. Nem túlzás azt állítani, hogy Krasic mellett ő talán a legjobb középpályás ma a lengyel bajnokságban.

A Legia leggyengébb csapatrésze a védelme. Michał Pazdan és Jakub Rzeźniczak elviekben komoly tengely lehetnének, ám mindketten sokszor sérültek, a pótlásuk nem megoldott. A széleken azonban a cseh Hlousek és a visszatért Jędrzejczyk képes megoldani egy bajnoki aranyról álmodó csapat előtt tornyosuló feladatokat.

Mint említettük, a jelenleg 4. helyen álló Lech Poznań csapatát tartjuk még esélyesnek a végső győzelemre. A Lech legnagyobb vesztesége minden túlzás nélkül Kádár Tamás, aki a héten az ukrán Dinamo Kijevbe igazolt. A helyére érkezett Volodimir Kosztevics tudását egyelőre nem tudjuk megítélni. A 24 éves ukrán játékos eddig a Karpaty Lviv csapatában futballozott, de a Nieciecza ellen már rögtön kezdőként számított rá Nenad Bjelic vezetőedző. Megjegyzendő, hogy a védelem nem csak Kádár, hanem a finn válogatott Paulus Arajuuri távozásával is gyengült.

A csapat középpályásai és csatárai viszont egy összeszokott gárda benyomását kelti. Okosan nem adták el Dawid Kownackit, aki 14 meccsen 5 gólt lőtt eddig, de ott van még Marcin Robak is, aki 21 meccsen 11 gólnál jár.

Marcin Robak

Azt gondoljuk, hogy a Lech szépen csendben fejlődik a horvát mester kezei alatt és egyre jobb eredményekre képes. Nincsenek nagy nevek, nincs nagy médiafelhajtás a csapat körül, de a jó játékhoz és sikerhez talán éppen erre van szükség.

A papírforma mellett azonban érdemes megnézni, hogy ki okozhat meglepetést, ki szólhat bele a nagyok dolgába?

A „három nagy” mellett nem lennénk meglepve, ha a Wisła Kraków okozna egy kisebb meglepetést. A nyáron és ősszel rengeteg problémáról lehetett hallani a klub háza tájáról. Tulajdonosváltás volt, eltűntek a szponzorok, majd jött a szokásos edzőváltás is. A télen pedig elhagyta a csapatot Guzmics Richárd is, aki a védelem alapembere volt.

Ugyanakkor, ha lehet hinni a híreknek, akkor végre megoldódtak a problémák, és talán pénz is állt a házhoz. Télen új edzője lett a Wisłának a spanyol Kiko Ramirez személyében, aki hozott is magával néhány új játékost. Elsőként Guzmics pótlásáról gondoskodott. Iván González López a Real Madrid utánpótlásában nevelkedett, de a Bundesliga 2-nél és a LaLiga2-nél nem jutott magasabbra. Tavaly egy rövid ideig játszott a román első osztályban, de maradandót ott sem alkotott. A 28 éves védőnek tehát szinte semmilyen komoly futballmúltja nincs, így leigazolása egyelőre talány. Komolyabbnak tűnik Mateusz Zachara hazahívása Kínából. A 26 éves támadó-középpályás korábban a Zabrze Górnik és a Katowice játékosa volt.

Mellettük azonban komolyabb játékosok is érkeztek Krakkóba. Az egyiket Semir Stilicnek hívják. A bosnyák középpályás a Lech Poznań színeiben korábban bajnok, kupagyőztes és szuperkupagyőztes is volt már, valamint egyszeres ciprusi bajnok. A másikat pedig Matija Spicicnek hívják. A 28 éves horvát baloldali védő és középpályás, korábban megfordult Grúziában és Azerbajdzsánban is, most szabadon igazolhatóként érkezett Lengyelországba.

A Wisła legjobb része valószínűleg a középpálya és a csatársor. Sikerült megtartaniuk a lengyel válogatott Mączyńskit. Rafal Boguski pedig 21 forduló alatt 8 gólt és 4 gólpasszt adott, ami a legjobb támadók közé sorolja. Nagy talán azonban továbbra is a tavaly télen érkezett cseh Zdenek Ondrasek, aki az idei szezonban mindössze kétszer talált az ellenfelek hálójába.

Így látjuk tehát a 21. forduló után. Ne feledjük azonban, hogy a hátralévő kilenc forduló után jön a rájátszás, ahol pedig minden megtörténhet.

Be the first to comment on "Legia, Lechia vagy Lech? Ez most a kérdés, szerintünk…"

Leave a comment

Facebook