Verhető ellenfelek? Sorsoltak a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában

Nyonban ma délben megtartották a Bajnokok Ligája és az Európa-liga sorsolását. A négy lengyel kupacsapatból három volt érdekelt a mai napon. Mindhárman kiemelt pozícióból várták a sorsolást, így ennek megfelelően nem is lehetetlen a feladat egyik csapat számára sem. A Legia finn, a Jagiellonia grúz, a Lech pedig macedón ellenfelet kapott.

A Legia Warszawa a finn bajnok Marienhamn csapatával találkozik 2017. július 11/12-án, illetve 18/19-én. Az első meccsre a finn Aland szigetén található Marienhamn városában, a visszavágóra pedig Varsóban kerül majd sor. A lengyel bajnok ellenfele először lett bajnok Finnországban, de korábban már kétszer játszottak az Európa-ligában. 2013/14-ben az első körben kiestek az Inter Bakuval szemben (0:2 és 1:1), a 2016/17-es szezonban pedig a norvég Odds BK búcsúztatta őket rögtön az első megmérettetésen (1:1, 2:2). Nagy Dominikéknak tehát „kötelező” a továbbjutás.

A Jagiellonia Białystoknak a grúz Dinamo Batumi jutott az Európa-liga első selejtező körében. Az első meccsre 2017. június 29-én Białystokban, a visszavágóra pedig július 6-án Grúziában kerül majd sor. A grúz csapatok ellen jó a lengyel mérleg. Korábban a Legia, a Wisła Kraków és a Bełchatów is játszott velük európai kupameccseket, amelyeken hat párharcból négyszer a lengyel csapat jött ki győztesen. Természetesen a Jagától is ezt várjuk.

A Lech Poznań a macedón Pelisztert kapta az Európa-ligában. A mérkőzések itt is június 29-én és július 6-án lesznek, előbb Poznańban, majd Sztrumicában. A Peliszter kupagyőztesként indul az EL-ben, de a bajnokságban csak a negyedik helyen végzett. Macedón csapatok ellen korábban játszott már az Orda Wodzisław, a Legia, a GKS Katowice és a Cracovia is. Hat összecsapásból négyszer a lengyelek jutottak tovább, egyszer pedig – éppen tavaly a Cracovia ellen – a macedón rivális volt erősebb. Ez utóbbi tény óvatosságra inthet bennünket, de még mindig úgy látjuk, hogy a Lechnek is tovább kell mennie.

Az Arka Gdynia csak a következő körben kapcsolódik be az Európa-liga küzdelmeibe.

Be the first to comment on "Verhető ellenfelek? Sorsoltak a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában"

Leave a comment

Facebook