Az utolsó meccs, ahogy Lengyelországban emlegetik azt a futballmérkőzést, amelyen 1939. augusztus 27-én, a második világháború kitörése előtt három nappal, Lengyelország válogatottja játszott Magyarország legjobbjai ellen. A magyar válogatott világbajnoki ezüstérmesként érkezett a háborúra készülő Varsóba. A Molotov-Ribbentrop paktumot négy nappal korábban megkötötték, a német támadás időpontja már ki volt tűzve. A náci Németországgal szövetséges magyar politikai vezetéstől Hitler kérte, hogy engedjék át a német hadsereget az ország területén. A magyar miniszterelnök (Teleki Pál) és a külügyminiszter (gróf Csáky István) határozottan elutasította a németek kérését.

Ebben a háborús történelmi pillanatban utazott a magyar nemzeti tizenegy Varsóba, hogy a Legia Warszawa Józef Piłsudskiról elnevezett stadionjában barátságos meccset játsszon a lengyelekkel. A németek azonnal nemtetszésüket fejezték ki. A meccs esélyese egyértelműen a magyar válogatott volt, hiszen az addigi hat párharcot mindig megnyerte. Az esélytelenség nyugalmát sugározta a lengyel Przegłąd Sportowy címlapja: „Esélyek nélkül, de készen a harcra”. Ezt akár a világháborúra való utalásként is értelmezhetjük. A magyar csapat számára azonban más miatt volt fontos a találkozó, a szakvezetőség ekkor új taktikával próbálkozott. A terv csődöt mondott. Aznap este csoda történt, a húszezer néző előtt lejátszott mérkőzést a hazaiak 4-2 arányban megnyerték. A meccs lefújása után örömünnep vette kezdetét. Visszaadta a reményt a lengyeleknek, az emberek olyan boldogok voltak, amilyenek utána sokáig nem lehettek. A sporttörténelmi győzelmet a lengyel futballban máig az egyik legnagyobb sikernek tartják.

Lengyelország – Magyarország 4-2 (1-2)

Gólok: Wilimowski, Wilimowski, Piątek, Wilimowski, ill. Zsengellér, Ádám

Lengyelország: Adolf Krzyk (Brygada Częstochowa) – Władysław Szczepaniak (Polonia Warszawa), Edmund Giemsa (Ruch Chorzów), Wilhelm Góra (Cracovia Kraków), Edward Jabłoński (Cracovia Kraków), Ewald Dytko (Dąb Katowice), Henryk Jaznicki, (Polonia Warszawa) (csere: Stanisław Baran (Warszawianka Warszawa)), Ewald Cebula (Śląsk Świętochłowice), Leonard Piątek (AKS Chorzów), Ernest Wilimowski (Ruch Chorzów), Paweł Cyganek (Fablok Chrzanów)

Szövetségi kapitány: Józef Kałuża

Magyarország: Sziklai Ferenc (Újpest FC) – Kis Károly (MTK Hungária FC), Bíró Sándor (MTK Hungária FC), Szalay Antal (Újpest FC), Turay József (MTK Hungária FC), Dudás János (MTK Hungária FC), Ádám Sándor (Újpest FC), Sárosi György (FTC), Zsengellér Gyula (Újpest FC), Toldi Géza (FTC), Gyetvai László (FTC)

Szövetségi Kapitány – Ginzery Dénes

Két nappal később a Népszava tudósítója így számolt be a mérkőzésről:

„Európa földjén rendkívüli események dübörögnek ismét. A mindennapi élet menete minduntalan kizökken sodrából. Ennek a rendkívüli időnek jegyében mérkőzött Lengyelországban a magyar és a lengyel futballcsapat. Az előzetes jelentések szerint mintegy 60.000 nézőt vártak a pálya tribünjeire. Megjelent 20.000. De mégis megjelent. Micsoda népszerűsége ez a futballnak. Úgy látszik, világok múlhatnak el és világok keletkezhetnek, de a futball szerelmesei nem tágítanak joguktól. A fölzaklatott élet izgalmai mellé kell nekik még a játék izgalma is. Vagy ki tudja? Talán az emberiségben, a békében való megrendíthetetlen hitük feledtetheti el velük, hogy tűzhányó tetején élünk. Akárhogy legyen is ez a dolog, annyi bizonyos, hogy most vasárnap, édesbús nyárvégi napsütésben – 20.000 ember izgult két nemzet békés futballháborúján.” (Népszava, 1939. augusztus 29. kedd, 11. oldal)

A Magyarország tudósítója pedig a következőképpen örökítette meg a meccs végi ünneplést:

„A mérkőzés után a lengyel közönség beözönlött a pályára és a játékosokat a vállán vitte ki a játéktérről. De melegen ünnepelték a vesztes magyar csapatot is.” (Magyarország, 1939. augusztus 29. kedd)