Az Elátkozott Katonáknak [Żołnierze wyklęci] nevezik azokat, akik a második világháború után nem tették le a fegyvert, hanem részt vettek a földalatti, függetlenségi és antikommunista partizán mozgalomban, akik fegyverrel álltak ellen Lengyelország szovjetizálásának. A harcot éveken át vívták a szovjet NKVD és a lengyel csatlósaikkal szemben. Tetteik sokáig feledésben maradtak… Március 1-jén rájuk emlékezünk!
A partizánharcban és a földalatti konspirációban összesen 120-180 ezer ember vett részt. Az ellenállási mozgalom utolsó tagját, Józef Franczakot 1963. október 21-én ölték meg! Persze a legtöbben már 1947 januárjában letették a fegyvert, de nagyjából 2000 fő éveken keresztül harcolt még. A háború utáni függetlenségi harcban körülbelül 15 ezren vesztették életüket, ebből hétezren az Elátkozott katonák közül.
Miután a Vörös Hadsereg szétverte a háború alatti földalatti ellenállást és megszállta az újonnan létrejövő Lengyelországot, azonnal kialakult az új ellenállás. 1945 januárjában, a feloszlatott Honi Hadsereg romjain jött létre a „Niepodległość” [Függetlenség] nevű mozgalom – NIE fedőnéven. Ez volt az első kezdeményezés. Aztán a potsdami konferencián megegyezett a „három nagy” (USA, Szovjetunió és Nagy-Britannia) arról, hogy Lengyelország szovjet érdekszférába kerül. Így azoknak a lengyeleknek, akik a függetlenségről álmodtak, nem maradt más választásuk, mint a fegyveres harc! Ennek következtében 1945 szeptemberében létrehozták a „Wolność i Niezawisłość” [Szabadság és Függetlenség] nevű mozgalmat. Hamarosan a WiN vált a legnagyobb és legerősebb függetlenségi partizánszervezetté. Nem csupán fegyveres akciókat hajtottak végre, hanem saját hírszolgálatot szerveztek, ahol tudták, leleplezték a kommunisták által elkövetett bűncselekményeket. Természetesen az NKVD és a kommunista lengyel belügy mindent megtett annak érdekében, hogy felszámolja a szervezetet. Ott gyilkolták őket, ahol csak tudták…
A szervezet utolsó vezetőjét, Łukasz Cieplińskit 1951. március 1-jén végezték ki a kommunisták, ettől kezdve már csak elszórt harcok folyhattak az országban.
Hőstetteik és sorsuk sokáig a feledés homályába merült. Még a rendszerváltás után sem nagyon beszéltek róluk. A tankönyvek lapjairól hiányzik történetük. Ha megemlítették őket, akkor mindig csak azért, hogy tetteikkel illusztrálják az „értelmetlen függetlenségi” harcot, és hogy szembeállítsák őket a „józan reálpolitikusokkal”. A változás csak a 2000-es évek közepén következett be: Lech Kaczyński államfő március 1-jét az Elátkozott Katonák Emléknapjává nyilvánította. Szokássá vált az is, hogy a lengyel szurkolói csoportok minden évben megemlékeznek az Elátkozott Katonákról.
Jó hír az is, hogy végre egész estés játékfilm is készült a történetről. A mozi Mieczysław „Rój” Dziemieszkiewicz történetét dolgozza fel és napokban kerül a lengyel mozikba. Reméljük, hamarosan Magyarországon is látható lesz.